|
|
|
|
Egyébként az első meccs után én is azt mondtam, hogy sokkal keményebb játékot kellene játszanunk. Meccsről-meccsre keményebbek vagyunk, de ez még mindig kevés. Örültem is mikor láttam, hogy Janssen játszik, s az elején az ütközéseinek, s a többiek (Tkachuk, Winchi) kemény játékának köszönhetöen gyorsan megszereztük a vezetést. Ekkor megszeppent kisdobos bandának tűnt a Nucks. Aztán ez gyorsan változott, ahogy "puhábban" kezdtünk játszani.
Nekünk is azt kellett volna csinálni, mint a Phillynek (nekik csak az első 10 percüket láttam). Ott tetszett, hogy a gól után tovább nyomultak, s 5 perc alatt benyomtak kettőt.
|
| |
|
|
|
|
| ha így volt, akkor egézségére. |
|
A köcsög Nucksost helyrerakta a jóságos Blues' igaz? Mostmár végképp nem értem mi a bajod Bieksával...
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#3997) |
|
|
|
|
|
|
|
Az elbow és a high stick a leggyakoribb véletlenül elkövetett szabálytalanság. Ezzel nem azt mondom hogy az a 3 véletlen volt. A roughingra meg mondhatnám hogy ebből látszik mennyit keménykedtek. De ezt sem mondom. :D
Amúgy Bieksát, meg az "idegenvezető" Nucksot már kiveséztétek, meséljetek arról hogy 3 meccsen lőttetek 3 gólt. Nem vitát akarok szítani (bár jó az playoffban:)) csak kezdem azt érezni hogy elfelejtitek a csapatotok impotens támadójátékát felhozni mint a 0-3 egyik fő letéteményesét.
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#3995) |
|
|
|
|
|
|
|
| LOL...pont ezaz te úgy állítod be az egészet mintha mi azért mennének 3:0-ra mert Bieksa olyan meg ilyen..... |
|
Szerintem értelmezd már amit irok! Bieksa fölöslegesen csinál baromságot, én ezt pont leszarom amig nem sérül meg emberünk, sőt örülök is hogy ilyen hülye mert talán egyszer, talán még ebben a párharcban, ha a biró ezt észreveszi még csúnyán rá is fázhattok a hülyeségére...
Az meg hogy szerintem miért mentek 3-0-ra azt leirtam korábban, ha ennyire érdekel ott a lehetőséged visszaolvasni. Lehet nem ártana!
| Szerintem ha megnéznénk az összes párharcban az összes meccset látnánk pár olyat amit ő csinál.......csak nehogy nálatok is előforduljon, akkor persze már neked is ez lesz a véleményed magadban... |
|
Épp 1-2 hozzászólással korábban szidtam le a saját játékosunkat mert alattomos volt a meccs végén (Backes), miről beszélsz?
| Én nem állítottam hogy finomkodó a párharc egy szóval se.....úgy értettem hogy akkor a Blues is legyen Alattomos! ha már ti olyan angyali csapat vagytok |
|
Köszönjük Emese! Innentől nem is reagálok inkább!
|
| |
|
|
Válasz atojas hozzászólására (#3992) |
|
|
|
|
|
|
|
elbowing persze csak 1x
Mondjuk hogy Backes a végén leütötte volna Sedint, abból nagyon keveset lehetett látni, de ha így volt, akkor egézségére.
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#3995) |
|
|
|
|
|
|
|
Nehogymár mi összevesszünk, egy hajóban evezünk. :)
De szerintem te nem láttad a meccset csak az összefoglalót, amiből az apróságok nem derülnek ki és ha x dolgot az egyik nem látja a másik meg igen akkor nehezen vitatkozhatnak x-ről. Ha láttad a meccset akkor mea culpa.
|
| |
|
|
Válasz atojas hozzászólására (#3994) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem hiszem, hogy Bieksa (a ma született bárány) PO idejére farkassá válik. Szóval nem hiszem, hogy a munkás alpszakasz meccseken kevésbé lenne tenyérbemászó tetű. Ez a véleményem, s nem hinném, hogy az ellenkezőjéről sikerülne meggyőznötök.
Más.
Csináltam egy kimutatást, hogy melyik csapat miért lett kiállítva:
STL-VAN elosztásban írom
interference 2-3
tripping 3-3
holding stick 1-0
too many man 1-0
fighting 1-1
holding 0-1
hooking 2-1
jöjjenek a durvábbak
charging 1-1
cross check 1-1
elbowing 0-1
slashing 2-3
high stick 0-2
elbowing 0-1
s mindezek következménye, hogy sikeresen kiegyenlítődjön a kiállítások aránya:
roughing 8-3
Szerintem elég beszédes.
|
| |
|
|
|
|
Élőben nem is nézem az biztos ha erre gondolsz.
Csak azt nem értem azt honnan veszed hogy felvételről nem látom vagy nem nézek összefoglalót......dehát ahogy érzed!
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Bertuzzi44 hozzászólására (#3991) |
|
|
|
|
|
|
|
|
Mindenesetre fogadni mernék, hogy a következő hazai meccset hozni fogjuk. A Nucks egy picit megnyugodhat, és nekik is kell az a bevétel, amit egy újabb vancouveri meccsel kereshetnek, ráadásul otthon ünnepelhetik a továbbjutást, ami nagy médiafelhajtással jár. Válságos világban mindet meg kell ragadni még a csúcsprofi kluboknak is.
|
|
Nincs az az elmebeteg csapat amelyik ezt a kockázatot bevállalná, a negyedik meccsen is ugyanúgy küzdeni fogunk a győzelemért és a továbbjutásért, mint eddig, meg sem fordul a fejükben hogy a GM Placeben majd mekkora ünneplés lesz és legyenek a zenészek is boldogok. Ettől függetlenül én is azt mondom hogy nem lesz sweep.
|
| |
|
|
Válasz bulletproof hozzászólására (#3985) |
|
|
|
|
|
|
|
LOL...pont ezaz te úgy állítod be az egészet mintha mi azért mennének 3:0-ra mert Bieksa olyan meg ilyen.....
Szerintem ha megnéznénk az összes párharcban az összes meccset látnánk pár olyat amit ő csinál.......csak nehogy nálatok is előforduljon, akkor persze már neked is ez lesz a véleményed magadban...
Én nem állítottam hogy finomkodó a párharc egy szóval se.....úgy értettem hogy akkor a Blues is legyen Alattomos! ha már ti olyan angyali csapat vagytok
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#3988) |
|
|
|
|
|
|
|
Ne vitázz vele, nem látta a meccseket.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#3988) |
|
|
|
|
|
|
|
| Eset 3:
kb. 20 mp van a meccsből, támadunk üres kapuval 6-5-re. Perron kezéből kiverik az ütőt (nálam sima 2 perc slashing). Simán mehet tovább, aztán 7 mp-cel a vége előtt kiáll Backes
|
|
Visszatérve erre egy pillanatra: a slash Perronon teljesen egyértelmű, ott hibázott a biró, Bieksát ki kellett volna szórni!
Utána viszont Backes csúnyán leütötte Sedint, ahogy én láttam minimum megérdemelte azt a 4 percet amit kapott ezért, minimum, sajnos David elvesztette a fejét a végén, csúnya volt!
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#3979) |
|
|
|
|
|
|
|
atrocitás
Ja, és nem feltétlenül a Blues-Canucks párharcra kell az írtakat értelmezni.
|
| |
|
|
Válasz paquito hozzászólására (#3987) |
|
|
|
|
|
|
|
| Bieksa a dolgát csinálja...ez PO...itt egy csapat mindent bevet...ez nem szalonnasütés......csinálja a Blus is ezt azt kész.... |
|
Csinálja a dolgát? Na majd ha legközelebb azon elmegy egy meccsetek, hogy az utolsó percben az idióta Bieksa csinál valami tök fölösleges paraszt szabálytalanságot, mint pl most hogy ordas nagy ütést vert Perron kezére, csak majd észreveszi a birós és igy még emberhátrányban is lesztek és kiegyenlit mondjuk az ellenfél, akkor mit mondasz... csinálja a dolgát LOL...
| Itt eredményesnek kell lenni és nem finomkodónak, ha játokosok nem lennének kemények akkor azért szólnának be mert szerencsések vagyunk...mindig lesz vmi ami nem tetszik |
|
Szerintem te nagyon eltévedtél, talán a legkeményebb párharc ez, folyamatos kemény playoffhoki megy MINDKÉT RÉSZŐL egy nagy csomó ütközés és folyamatos duma és keménykedés mellett, és ezen senki nem károg itt! Sőt épp hogy mindenki még ennél is keményebb hokit vár pl a mi játékosainktól!
Al amit kifogásolt az pl a szerinte fejmagasságban lévő botok, ami akár igy van, akár nem, én nekem ebbe most nincs türelmem belemenni, de az messze más téma mint a harcos playoff játék, hanem ez alattomosság, de ebbe mondom én nem akarok belemenni, majd Al megvédi az álláspontját.
|
| |
|
|
Válasz atojas hozzászólására (#3986) |
|
|
|
|
|
|
|
Na jó, azért ne jussunk el, és ne tegyünk egyenlőségjelet keménység, és a a sunyi, alattomos, paraszt megoldások közé.
Ha egy játékosnak ez a dolga, akkor meg ne nagyon merje magát sportembernek nevezni, mert ahhoz köze nincs.
'...Persze hogy szidnak mert most megy nekünk, ha a Blues vezetne akkor ők lennének a köcsögök....'
Ez a kulcsmondat, amit akár meg is fordíthatunk. Könnyű 3-0-nál elnéző, és egy kicsit lesajnáló hangnemben mondani, hogy
'Ja, gyerekek, nem tudtátok? Ez a playoff.' Fordított esetben ugyanúgy menne a kritizálás, az meg egy szurkolónak
engedtessék már meg, hogy kinyilvánítsa nem tetszését, ha a kedvenceit olyan attrocítások érik, amit ő nem tekint a sport részének.
|
| |
|
|
Válasz atojas hozzászólására (#3986) |
|
|
|
|
|
|
|
Tessék! Itt egy St. Louis drukker aki rohadt világosan látja a dolgokat!
Komolyan nem akartam ideírni de természetesen az a csapat a hibás aki vezeti a párharcot....stb
Kit érdekel hogy itt vagy más topicban minek nevezik a Nucks-ot?? Persze hogy szidnak mert most megy nekünk, ha a Blues vezetne akkor ők lennének a köcsögök....más csapatról úgyanúgy mennek ezek, nincs időm ezeket olvasni mindig de egy megmaradt bennem: " A Calgary legyilkol mindenkit.." De a többi csapatról is tolják....
Bieksa a dolgát csinálja...ez PO...itt egy csapat mindent bevet...ez nem szalonnasütés......csinálja a Blus is ezt azt kész....
Itt eredményesnek kell lenni és nem finomkodónak, ha játokosok nem lennének kemények akkor azért szólnának be mert szerencsések vagyunk...mindig lesz vmi ami nem tetszik
Mindenesetre én is úgy gondolom hogy a köv meccset hozzátok (persze jó lenne ha nem)....
Hajrá
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz bulletproof hozzászólására (#3985) |
|
|
|
|
|
|
|
Sajnos 0:3-ról már nem fogjuk visszahozni a párharcot. Én a vesztes meccsek okát nem a Nucks-ban látom, hanem a mi fogyatékosságainkban. Ez itt a PO, aminek része a pszihikai ráhatás és terror is. Én elfogadom Bieksa köcsögösségét is, mert eredményes, a csapata érdekeit szolgálja. Ha lennénk elég tökösek mi is ezt csinálnák velük, de nálunk a melák játékosok megtorpantak a PO-tól, mert itt már akkora ütközések vannak, ami őket is ledöntheti. A párharc előtt a védelemtől féltem, mert az néha nagyon lyukas tud lenni, de az nagyjából hozza az elvárható szintet. Ezzel a védelemmel 3 kapott gól alatt maradni egy Nucks ellen még az elfogadható szint nálam. Az viszont már nem, hogy 3 meccsen összesen 3 gólt ütöttünk. Ennyivel nem lehet nyerni. Oshie és Berglund addig voltak nagy királyok, amíg az alapszakaszban noname játékosnak számítottak, és nem figyeltek annyira rájuk. A PO-ban kielemezték a játékukat,, figyelnek rájuk, így leszűkült a játékterük, ami meg is látszik, mert többnyire csak erőlködnek. Mindkettejük zsenialitása a váratlan és szemtelen cselekben és húzásokban rejlik, azonban a PO-ban nem mernek annyit bevállalni. Lehet a rajtuk levő nagy nyomás és a rutintalanság teszi velük, de a virtuozitásuk visszaesett. A rutinos rókák mellett meg a darálás nem a kidline erőssége. Nagyon hiányzik egy igazi gólvágó striker. Ezért lett volna jó, ha Tkachuk megtartásakor igazolunk is. Így sajnos ez a max. amit reálisan kihozhatunk a helyzetünkből. Örüljünk, hogy legalább bejutottunk.
A fiatalok (legfőképp Crombeen és Perron) még nem fogták fel, hogy itt már nem a szép játék számít, hanem csak egy dolog, az eredményesség, amihez minden apró alattomos trükköt be kell vetni, mert a PO-ban már nem az győz, aki a jobban játszik, hanem aki a legkeményebb, és ki tudja készíteni az ellenfelet.
Amit Kariya körül művelünk, az kész marketingcirkusz. Szerintem egy hónappal, de akár egy héttel ezelőtt is biztosra tudták, hogy Paul nem lép pályára. A neve miatt nagyobb a felhajtás, jobban gerjednek a szurkolók, és többet foglalkozik a Blues-zal a média. Utálom mikor birkának tartanak, és csak hitegetnek, hogy majd holnap, majd holnap és közben biztosra tudják, hogy nem fog megtörténni. Az NHL-ben olyan szinten vannak már az orvosok, hogy pár napnál többet nem tudnak tévedni egy játékos alkalmasságával kapcsolatban. Azt februárban is tudtuk, hogy a PO-ban keményebbek az ütközések, és a frissen műtött csípő könnyebben tropára megy, mint egy könnyebb alapszakasz meccsen.
Mindenesetre fogadni mernék, hogy a következő hazai meccset hozni fogjuk. A Nucks egy picit megnyugodhat, és nekik is kell az a bevétel, amit egy újabb vancouveri meccsel kereshetnek, ráadásul otthon ünnepelhetik a továbbjutást, ami nagy médiafelhajtással jár. Válságos világban mindet meg kell ragadni még a csúcsprofi kluboknak is.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
OK, OK. A full köcsög Nucks-ot, full köcsög bírókra változtatom. Ugyanis arra céloztam, hogy az alattomos szabálytalanságok ellenére ugyan annyi a kiállítása mindkét csapatnak, pedig mi még csak a nyomában sem járunk a Nucksnak allatomosság terén. Egyébként ma éppen egy másik topicban is a Nucks tetű játékát méltatták, nem a mostani Blues elleni sorozat volt a téma (azt hiszem a Blackhawks topicban)
Minden esetre gratula a továbbjutásotokhoz, azt nem mondom, hogy sok sikert, mert isten igazából nem szurkolok nektek a továbbiakban. Nálam maximálisan kimerítettétek az unszimpatikus csapat fogalmát.
Egyébként pedig Laci sokkal árnyaltabban fogalmaz, s talán sokkal jobban összefoglalta a szurkolókban dúló keserűséget.
Még egyszer gratulálok
|
| |
|
|
Válasz Bertuzzi44 hozzászólására (#3983) |
|
|
|
|
|
|
|
|
Eset 1:
Luongoról kipattan a korong, kurva nagy kavarodás a kapu előtt, a bíró semmit sem lát, 3 mp alatt lefújja, mikor még simán szabad korong volt, volt esély a gólra és én is láttam végig a korongot.
|
|
Ha a bíró nem látja a korongot akkor le kell fújnia az akciót, ez a szabály a harmad végi Crombeen kiállítást én sem értem, szerintem is párosnak kellett volna lennie. A 3. eset véleményes, elfogult vagyok, így csak azt mondom, én nem fújtam volna be, de nem méltatlankodtam volna ha megadják sem.
| Egyébként ha veszítünk, akkor nyilván nem a bírók miatt lesz. Még csak nem is a szerencsétlenségünknek köszönhetjük. Mondjuk úgy gondolom, hogy e kettő közül, bármelyik is nekünk kedvezett volna, akkor 2-1 lenne a sorozat javunkra. |
|
Így van hanem az 5on3 szerencsétlenKEDÉSeitek miatt. Elképesztő hatékonysággal védekezünk PK-ben. És igen, mi szerencsések is vagyunk, szerintem a jogos eredmény 2-1 lenne nekünk. Első meccsen jobbak voltunk a másik kettőn szerencsésebbek.
| Nevetséges, hogy a full köcsög Nucks ellen |
|
Olyan szimpatikus párharc, két intelligens szurkolótáborral, jó meccsekkel, ne cseszd el ilyen megjegyzésekkel, tudnék én is kárörvendeni, de nincs értelme, felesleges.
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#3979) |
|
|
|
|
|
|
|
Amit én sajánlok az az, hogy itt ez a rakat játékos, nagyrészének első po párharca, csináltak egy fantasztikus második félévet, és most itt ebben a párharcban is teljesen odateszik magukat, nem mondom hogy lehengerlő a játékunk mert nem, de becsülettel mennek, melóznak, és többet érdemelnének mint az hogy most 3-0 a Canucksnak.
3 meccs alatt elmondható hogy nincs szerencsénk. A lehetőségeinkből nem lesz malac gól, kifele pattannak a vasak, stb. Eleve Luongo egy fantasztikus kapus, és igy ez a kettő nagyon frusztráló. Még egyszer mondom a félreértések elkerülése végett: nem az van hogy lejátszuk a jégről a Canuckst és csak a balszerencsénk miatt nem nyertük meg mindhárom meccset és akkor sehol nem lenne a Nucks, mert ez nem igy van, de egy kicsit több szerencsével talán most 2-1 lenne csak, ne adj isten 2-1 ide. Ez nem menti fel a gyenge PP/PK teljesitményünket például, de látjátok hogy még e mellett is baromi szoros a párharc, ahol sokszor csak ennyin múlik, lásd a tegnapi Sedin gól mondjuk.
Tényleg ez fáj nekem a legjobban, a játékosaink miatt, hogy mindezek mellett is még amúgy ez egy tök szoros párharc ha valaki nézi a meccseket, és most itt állunk egy sweep kapujában, aztán majd mindenki csak ezt látja és rálegyint hogy "ja simán kiverték a Bluest"... Szóval értitek, persze nekünk már a playoffba jutás volt a nagy siker, ami utána jön az csak a ráadás, de megérdemelnének 1-2 győzelmet legalább.
McDonald viszont baromi jó játékos, hihetetlenül megszerettem, korábban valamiért nem volt szimpatikus a Ducksban, meg én is felültem erre az "átlagos center akit Selanne tesz naggyá" dologra, de nemhiszem, itt már nem, nagyszerűen játszik, talán a legjobb mezőnyjátékos a szériában mindkét csapatból, már most baromira örülök hogy hosszabbitottunk vele!
Még valami, amire már Al is utalt, és előre leszögezem minden tiszteletem sok Canucks játékosé akiket birok, és a szurkolóikkal sincs semmi bajom ahogy már mondtam, de Bieksa húzzon már el a picsába, idegbeteg ! Sokszor olyan lesajnáltan tekintünk azokra a játékosokra, akik vesztes meccs végén a frusztrációjukat kitöltik a másik csapaton és szemétkednek, de akkor mit mondjunk egy szoros meccsen győztes csapat játékosáról, aki a meccs végén rendre gusztustalan módon parasztkodik? Azt hogy lehet jellemezni? Legutóbb kirobbantja a balhét hogy az amúgy sem higgadt Crombeent suttyó módon gáncsolja a meccs legvégén, ahol Crombeen nem ölni ment le a sarokba meg megtorolni, hanem csak odament és már korizott volna el, erre jön a parasztja... Vagy tegnap mekkorát vág rá a meccs végén Perron (ha jól emlékszem) kezére? Alattomos suttyó !
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#3979) |
|
|
|
|
|
|
|
Sci-fi?
Gondolom a bírót is akkor baszták orrba, mikor a jégen fabrikált éppen valamit.
jut eszembe, ez is egy jó dolog volt a meccsen
Mondjuk az utolsó meccsen eredménytől függetlenül, már boldog lennék egy Bieksa-nak vagy Bernier-nek a törött orrával is
Csak hogy valami maradandót is alkossunk. Let's go Janssen!
|
| |
|
|
Válasz hoholla hozzászólására (#3980) |
|
|
|
|
|
|
|
Elhiszem hogy csalódott vagy, de azér az "égbe emelkedő" botok már picit sci-fi
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#3979) |
|
|
|
|
|
|
|
A bírók, akik nálam ma kiverték a biztosítékot.
Eset 1:
Luongoról kipattan a korong, kurva nagy kavarodás a kapu előtt, a bíró semmit sem lát, 3 mp alatt lefújja, mikor még simán szabad korong volt, volt esély a gólra és én is láttam végig a korongot.
Eset 2:
Steent fejjel palánkra lökik a harmad végén. Revansot venni nem tud Backes, mert a bíró testével védi (talán Bernier volt) a nucks játékost. Hátrébb is lökdösődés alakul ki. Végeredmény a hátsó lökdösődésért Crombeen kimegy 2 percre.
Eset 3:
kb. 20 mp van a meccsből, támadunk üres kapuval 6-5-re. Perron kezéből kiverik az ütőt (nálam sima 2 perc slashing). Simán mehet tovább, aztán 7 mp-cel a vége előtt kiáll Backes
. Itt a vége, bekaphatják a zebrák. Mondjuk azért jó 20 mp alatt 6-4-re talán lett volna esély.
Egyébként ha veszítünk, akkor nyilván nem a bírók miatt lesz. Még csak nem is a szerencsétlenségünknek köszönhetjük. Mondjuk úgy gondolom, hogy e kettő közül, bármelyik is nekünk kedvezett volna, akkor 2-1 lenne a sorozat javunkra.
A kiesést annak köszönhetjük, hogy a Nucks frankón kielmezte a PP-s és PK elleni játékunkat is. Mivel maximálisan impotens a PP-s játékunk, így a Nucks megengedhet mindent magának, sőt kötelező nekik szabálytalankodni (nem véletlenül hadonásznak folyamatosan fejmagasságban az ütővel), mert ugye Murphy törvénye, hogy a bírók kompenzálják a kiállításokat, s ezzel megteremtődik a gólszerzés lehetősége, számukra. Ma mondjuk mind három gól PP volt. Nevetséges, hogy a full köcsög Nucks ellen, eddig a három meccsen összesen 1 PP-vel volt többünk (ennyit a kompenzálásról).
Fontos még, hogy vannak nálunk olyanok, akik nem fogják fel hogy ez playoff. Ma egész keményen játszottunk, mégis olyan nagy lóbaszó játékosok, mint Crombeen, McClement, Berglund összesen 0 hitet tud felmutatni.
Végül egy jellemző kép a meccsről. Backes próbál Wellwooddal "elbeszélgetni", de már két bátor venkúveri próbálja hátulról jobb belátásra bírni. Ha jobban megnézzük a képet, az is kiderül, hogy az égbe emelkedő ütők, nem hazai játékosok ütői.
http://a.espncdn.com/photo/2009/0419/nhl_g_blues-canucks01_668.jpg
|
| |
|
|
|
|
| Van nálatok 1-2 "kedvencem". Pronger, gondolom nem kell magyarázni és Ryan, AKI az idei fantasy győzelmem záloga volt. |
|
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#3977) |
|
|
|
|
|
|
|
Van nálatok 1-2 "kedvencem". Pronger, gondolom nem kell magyarázni és Ryan, akinek az idei fantasy győzelmem záloga volt.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#3975) |
|
|
|
|
|
|
|
Ma egyetlen dolgon sikerült jóízűt nevetnem
A meccs elején mutatták közelről a játékosokat, ott fedeztem fel Oshie "playoff szakálát"
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#3974) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Hát egen, ráér gyógyulgatni. Én meg kereshetek valami másik csapatot, akinek lehet szurkolni a PO-ban
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#3973) |
|
|
|
|
|
|
|
Ha így folytatjátok, akkor nem kell Kariya-nak kapkodnia...
|
| |
|
|
|
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Csúsztatva néztem a meccset, mert nem akartam 1-kor kelni. 1/2 4-kor kezdtem, hogy utánna tudjak menni melózni. Munkába menet rengeteg dolog fortyogott bennem, s gondoltam, hogy ha beérek megírom. Sajna az elkeseredésemben ez már nem fog menni
címszavakban:
+
Jansen 3perc-3hit, McDonald, Tkachuk hozzáállás, Történelem írás,
-
PP, Mason, Alattomos nucks, Fsz bírók, EJ hiány,
|
| |
|
|
|
|
Elképesztően el vagyok keseredve, és ideges is vagyok mint az állat! :(
|
| |
|
|
|
|
Szép passz Perrontól, bravó Andy!!!
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
Valahogy így kell kihasználni a PP-ket...
Hamar megfordította a meccset a Nucks, szegény Mason mindkét gól a lába között ment be!
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
Nagyon kellett volna legalább 1 gól az előnyökből is... Egyébként 5on5 jók vagyunk, kemény, gyors, agressziv hoki (ezt vártuk Vancouverben is...)
|
| |
|
|
|
|
Remek első 10 perc!!! Hatalmas iram, a vezetést hamar megszereztük, sajna a PP-t nem sikerült kihasználni, lesz ez jobb is!
500-al korcsolyáznak a Fiúk!!!
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
Mekkora játék! BACKES!!!!!!!!!!!!!!!
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
Egy kis Janssen-show, amig a sporit összedrótozzák!!!
Let's go Blues!!!
|
| |
|
|
|
|
http://atdhe.net/live-tv-5827.html
Ha valakinek kell!
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Sundin nem játszik. Na, az nem olyan nagy baj.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#3961) |
|
|
|
|